Mercedes Tarot kuckója

Ha gondok vannak munkahelyeden, vállalkoznál, de bizonytalan vagy, úgy érzed a kedvesed már nem szeret igazán, aggaszt az egészséged? Akkor fordulj hozzám bizalommal, segítek!

  

 

A gonosz akarat elleni védelem

Sokszor érezzük úgy, hogy semmi sem sikerül. Minden ellenünk történik. Bámit teszünk, nem lesz jó vége.

Ebben az esetben felmerülhet az a gondolat, hogy valaki telepatikus úton rontást küld ránk.

A gondolat által keletkezett rosszakarat, akár célzottan, akár akaratlanul jelenik meg, elsősorban az aurát érinti, ezért is fontos az aura védelme.

(A találj nyugalmat menüpont alatt egy nagyon erős auravédő gyakorlatot találhatsz majd.)
A gonosz akarat leküzdésének nagyon fontos módszere, hogy ha valaki megbánt bennünket, durva szavakat használ, vagy veszekszünk, nem szabad felvenni a „kesztyűt”, mert akkor a bumeráng effektus jön létre, oda-vissza száguld a gorombaságok, durvaságok halmaza, és ki tudhatja mi lesz a vége. Nagyon nehéz feladat, de tudatosan arra kell törekedni, hogy legyen erőnk nem válaszolni.

Ebben az esetben a győztesek MI vagyunk!


Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az erőszakosan fellépő, gorombáskodó emberrel szemben nekünk meg kellene adni magunkat! Éppen ellenkezőleg!

A lelki egyensúlyunkat és ezáltal egészségünket védjük azzal, ha nem hagyjuk magunkat provokálni és nem vesszük fel a nekünk "dobott" kesztyűt!


Már nagyon jól bevált technikák:


Minden este lefekvés előtt, gyújtsunk egy fehér, vagy ezüst színű gyertyát. A fehér a lelki tisztaság, az ezüst a gonosz akarat elleni védelem színe. Sokszor saját örömünkre is égetünk gyertyát, ha megnyugtató vagy éppen romantikus hangulatba szeretnénk kerülni, nem is tudjuk, hogy közben a saját és családunk lelki békéjét is védjük ezzel!

Bár a rontás létezik, de annál nagyobb hatalma van felettünk minél jobban meg vagyunk győződve arról, hogy valaki rosszakaratának az áldozatául estünk. Márpedig senkinek és semminek nincs nagyobb hatalma felettünk, mint a saját elménknek.

Mi vagyunk életünk egyedüli irányítói és éppen ezért az egyedüli felelősek is érte!

Elalvás előtt többször is elmondhatjuk magunkban például azt a mondatot: Minden engem ért gonosz akarattól megtisztulok!

De lehet ez bármilyen más mondat is, a lényeg, hogy hitet és erőt adjon neked!

- Nagyon erős védelmi segítséget nyújtanak az agykontroll tréning meditációs-vizualizációs gyakorlatai!


Lefekvés után, teljes csendben, amikor már senki sem zavar, behúnyod a szemed és mintha egy filmet néznél, elképzeled a saját filmedet Jbármit elképzelhetsz, ami megnyugtat és örömet okoz!

De ezt a filmet teljes részletességében el kell képzelned!

(Rendkívül jó erre a Meditáció I gyakorlat, amit már megtalálsz, a Találj nyugalmat topicban.)

Ha ezt a gyakorlatot végig csinálod minden este, nem csak az átok és rontás nem lesz rád hatással, de a mindennapi stressz-helyzeteket is remekül megoldod majd!

Még jobb, ha Béky professzor meditációs gyakorlatát felveszed kazettára, vagy vásárolsz egy meditációs cd-t, kazettát és azt lefekvés után, mikor a ház már elcsendesedett bekapcsolod, - csodálatos utazásokban lesz részed!


Nekem és még sokszázezer embernek elhiheted.


Még egy jó tanács:


Ne ijedj meg, ha pár perc múlva elalszol a meditációs cd-n!

Évekkel ezelőtt egy pszichiáter professzor megajándékozott a saját készítésű meditációs kazettájával.
Természetesen még az nap éjszaka, végig szeretettem volna hallgatni a kazettát és szófogadóan végigcsinálni a feladatokat.
Nem sikerült! És nem csak az nap nem sikerült, hanem hetekkel később sem.
Ahányszor találkoztam a professzor úrral, igyekeztem kerülni a meditációs kazetta témát, de hiába, rákérdezett, és én szemlesütve be kellett, hogy valljam, még soha nem hallottam 2 percnél többet a meditációból, mert ahogy lefeküdtem és az ellazító gyakorlatoknak neki kezdtem, szinte azonnal elaludtam!


Ő mesélte el nekem:

hogy alvás közben a szervezet regenerálódik és a kívülről jövő hatások erősebben hatnak rá, mint az ébrenléti állapotban. Ezért amíg te alszol a tudatalattid mindent hall és megjegyez helyetted is!

Ezért lenne az is nagyon fontos, hogy abban a szobában, amelyben alszunk, a lehető legkevesebb elektronikai készülék legyen és működjön.


Mint leírtam a szervezet akkor regenerálódik a legjobban, amikor alszunk, és akkor a legérzékenyebb az un. elektroszmogra is, amelyet ezek a készülékek működés közben, és közvetlen kikapcsolás után még 30 percen keresztül kibocsátanak magukból, és rendkívül erős rákkeltő hatással bombázzák az egyébként is igen erősen megterhelt szervezetünket.

( A Szerkesztő, Mercedes és Schmidtné dr. Holló Erzsébet :)


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 3
Havi: 230
Össz.: 170 802

Látogatottság növelés
Oldal: A gonosz akarat elleni védelem!
Mercedes Tarot kuckója - © 2008 - 2024 - tarot-kucko.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »